Átkelés

2020.05.30


Szeretem az Átkelést.

A mélyen depressziósból az örömtelibe, a félelemmel megéltből a stabilan beleállósba, a vélt gyengeségekből a valós Erővel átitatottba.

Van egy vezérelvem: "MINDEN gyengeségnek mondott vagy megélt mögött valamilyen Erő rejlik!"

Ennek mentén (is) megyek, ennek mentén haladok - és bontódok ki.

Van, amiből gyorsan sikerül, és van, amiből lassan, aprócska lépésekkel. Az elején talán több bizonytalankodással, ám idővel egyre stabilabbá válik bennem az Új megtapasztalása, míg végül a megingathatatlanság érzésében és tudatában eszmélek: "Megint megcsináltam. EZT is." S egy újabb partra érkeztem.

Sikerült átkelnem, magamban bízva, hittel, a felfedezés vágyával, a kíváncsiság szerető szavának hívogatásával... a Lelkem, Szívem és tisztuló Tudatom vezetése által.

Mert mertem szembesülni, tágabb nézőpontból szemlélni tényeket, kimondani, bevallani - magamnak mindenképpen. Mert ami belül lüktet, az Igaz. A melegséggel eltöltő, az örömben táncoló, a nyugalomban ringató, a lágyan átölelő, a Jót adó, a stabilan megtartó - az Életem és Létem szeretetét tágító.

Miért ne mondjak hát rá "igen"-t?

Csupán azért, mert a nagyobb közeg máshogyan vélekedik? S máshogyan gondolja azt, amit én látok és megélek valamilyen módon - a magamén? Egyedi szemmel, egyedi szívvel, saját Varázslattal.

Mert az érzések és rálátások legbelül, mélyről felfakadva: mindig Igazak, megkérdőjelezhetetlen Belső Bizonyosságok. S az életem változik meg, amint elismerem őket.

Szégyen nélkül, önbántás nélkül, szeretőn átölelve azt, aki voltam, s akivé lettem, vagy éppen lehetek.

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -

/Kép forrása: www.pexels.com/