Átmenet

2020.08.24

A Megértés pillanatában úgy olvadt le lelkemről a Teher, mint apró vízcsepp csorog le az üvegablakon. Könnyedén, kecsesen, szelíd-bájosan. A levegő tüdőmbe áramlott, s éreztem, újra lélegzem... Súlyok illata tűnt tova, s csak figyeltem... figyeltem, mi történik belül, bennem, anélkül, hogy bármit tennék mindazzal, ami éppen alakul, vagy átalakul. 

Ki tudja, mi maradt mögöttem. Néhány évtizedes küzdelem, vagy talán több évszázados családi örökség, melyet generációk szorgalmasan hordoztak, míg végül nálam landolt, s talán pont azért, hogy bennem találhasson ez feloldásra. Magyarázatok, melyeket csupán az elme keres, végső Igen-t találni azonban nem fog.

S most: tanulom az új Helyzetet. Tanulom a lélegzést újra, s szokom. Mert a Nehéz után a Könnyűt is szokni kell, megtanulni együtt létezni, együtt lüktetni, együttműködni vele, mint Igaz Társak teszik egymással. 

Nem sürgetem hát magamat. Legyen csak egyik pillanat, s egyik nap a másik után, én pedig felfedezem az új terepet, s lassacskán, lágyan beleolvadok.

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -

/Kép forrása: www.pexels.com/