Egyedül vagy magammal?

2020.05.24

Rádöbbentem: ünnepel a szívem. Egy utat, amelyet picivel több mint másfél éve járok, s ezzel együtt egy olyan belső átalakulást, amelyről maximum csak homályos elképzelésem lehetett, hogy létezik és hogy milyen lehet megélni. 
Másfél esztendeje vagyok és élek magammal - nem, nem "egyedül". Mert nagyon jó társaság és Partner vagyok önmagam számára, sohasem unatkozom, és az időm nagy részében jól elszórakoztatom magamat az időtöltéseimmel, legyen ez rajzolás, írás, lakásszépítés, a szó hagyományos értelmében vett tanulás, vagy éppen bármi más. Sokszor kapom magam azon, hogy kevés nekem a napi 24 óra, hogy minden olyat beletegyek, amit beletenni szeretnék, és hogy "még mindig kimaradt valami...", és "azt majd holnap, mert a mába már nem fér bele".

Hogy bánom-e, hogy így történt, ahogyan? 
Nem, kicsit sem. Nem, ez nem igaz... valahol a szívem mélyén igen. Azonban ezt felülírja a kibontakozásom folyamatának élménye, amit a világért el nem cserélnék semmire. Mert ez alatt az idő alatt megtapasztalhattam olyan képességeimet, olyan részeimet és oldalaimat, amelyek azelőtt, amikor párkapcsolatban voltam, nem tudtak kibontakozni. Nem mentem a mélyére, hogy miért, mert nem érzem lényegesnek, hogy megtaláljam a választ erre. S mert a legfontosabb az számomra, hogy ezek a képességek Vannak, és élem őket nap mint nap, és így olyasvalamit tapasztalhatok meg, amire mindig is vágytam. 

Egyre jobban megértem, hogy "erős Nő vagyok". Nem a "direkt módon erős", hanem a tartással bíró, aki képes magára számítani és magára építeni, meri és tudja egymaga vinni az életét, a választásait és döntéseit, képes mérlegelni, mer tisztán látni, ha kell, mer és tud józannak lenni, ha éppen az az előnyös és szükséges; túl mer szárnyalni a józanság és a mások által "lehetséges"-nek vélt határain, és tud és mer Teremteni - és aki számára a Társ hab lehet a tortán, nem pedig egy kényszeresen bevállalt pótlék, bárminemű hiányosságok kiegészítésére. 

Rádöbbentem: jól vagyok így. Jól vagyok az életemmel, a vállalásaimmal, a kihívásaimmal, a lelkesedésemmel, a határaim feszegetésével és túlszárnyalásával, jól vagyok önmagam megismerésével és kibontódásával. Hazudnék, ha azt mondanám, időnként nem esne jól egy szeretetteljes ölelés vagy éppen megosztani a számomra aktuális kérdést a szeretett Férfival, a Társsal, és meghallgatni az Ő meglátását és nézőpontjait, mert meglehet, Ő teljesen máshonnan és más szemmel néz rá az adott dologra, mint én, s így olyan kreatív megoldás születhetne, amely egymagamból nem tud. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem esne jól beledőlni a Férfi megtartó Erejébe és megpihenni benne. S ehhez is Erő kell, hogy egy erős Nő meg merje tenni ezt, s megkérdőjelezhetetlen Bizalom a másik fél felé, hogy megtart, meg tud tartani. 

Mentes vagyok a "sietek valahová" érzésétől és a "mindenáron kell valaki" igényétől. Mert mindenáron - nem kell. Mert van az az ár, aminek a megfizetését már nem választom. Választom azonban azt, akivel megvan az összecsengés és kölcsönös lélekszintű kapcsolódás, akivel kölcsönösen emelni tudjuk egymást; aki igazán velem szeretne lenni, és nem kérdőjeles számára a tény; el tudja és el meri fogadni, hogy mindkettőnknek vannak gyengeségei és erősségei, és pont így vagyunk szerethetők, s így Ő is pont így szerethető, s hogy nem érdemes eldugni próbálni a gyengeségeket sem, mert ezek nem a "szégyen" kategóriába tartoznak. Mert miért is szégyelljem azt, hogy néha suta vagyok és bénázok, néha nem látom a fától az erdőt, s időre van szükségem, míg kitisztul a kép előttem, és előfordul, hogy segítséget igénylek ehhez; hogy vannak "nyomógombjaim", amikre még ugrok, s még tanulom kezelni azokat, és még akadnak tanulnivalók számomra az életben... - folyamatban vagyok-vagyunk, és úgymond fejlődésben, jobb esetben egy egész életen át. És tökéletesek - sosem leszünk. 

Lehetünk viszont összetartók, hozzáadók, szórakoztatók egymás számára, jó társaság és igaz(i) Társ, akivel úgy élmény az élet, ahogyan az Van. Nem megkérdőjelezett bennem ennek a lehetségessége, azonban hogy "lesz vagy sem": ezzel nem foglalkozom. 
Mert aki jönni szeretne, jönni fog - ha pedig mégsem, akkor tovább élvezem az Utat magammal, és a bennem élő kedves kíváncsisággal, hogy "ebből vajon mi lehet?..." - és felfedezek, mint ahogyan eddig is tettem. Vagy talán a változásaim által - idővel már máshogyan. 

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -

/Kép forrása: www.pexels.com/