Életérzés - Lét-érzés

2020.09.27

Szeretem, hogy amikor nagy ritkán eljön hozzám valaki, és beül a fotelbe a szobában, utána nemigen akar hazamenni. Mert jó Neki itt. 
Szeretem látni, ahogyan az arcán lévő fáradtságsúlyok eltűnnek, a vonásai kisimulnak, a teste ellazul-kienged, és csak beszél és beszél, mesél... bármit ki magából, ami éppen kikívánkozik. Megosztja Önmagát Velem - ebben a közös Békében, s annak melegséget adó biztonságában. 

Azt mondják, "jó ember vagyok". Erre csöndesen mindig végigfut bennem az, válaszként, hogy "csupán annyira vagyok jó ember, mint bárki más. Mert bennem is jelen van minden Jó és minden Rossz, csakúgy, mint mindenkiben." Tisztában vagyok ezzel, ezért nem engedem magamat "elszállni" a dicséretektől és elismerésektől. Mert kell Nekem a józanság, hogy a mindennapokban is ezzel a szemmel tekinthessek az emberekre, és ha bele is folyok ítélkezésbe, nagyon gyorsan visszalépjek attól. S visszatérjek az oly jól bevált "szemüveghez". 
Mert máshogyan működik a szív, ha a szem csak szeleteket lát valakiből, és máshogyan érez és érzékel, ha a Teljesség tudatával tekint rá. 

Nem oly rég újra belecsúsztam a "mindent tudásba", és jól megmondtam a magamét. Dőlt belőlem a sz@r, jó élesen beskatulyáztam az adott illetőket, aztán baromira hősnek éreztem magamat. Körülbelül három percig. Mert megszólalt bennem a "mire fel is ítéled meg Te Őket?" hangja, és ez nagyon gyorsan visszaterelt a "na, akkor most szállj magadba" állapothoz. 

Végigfuttattam magamban a történteket, a reakcióimat, engedtem eltávolodni magamat az egésztől és így "magasabbról" ránézni. Rájöttem, hogy azzal nincs gond, hogy látom, hogy éppen "miben működik" az adott rendszer vagy ember, és hogy mi és hol kér(ne) változtatást, fejlődést - de ha én jól belenyomom Őket egy skatulyába és ítélkezéssel, nem elfogadással, szeretetlenséggel "megyek", akkor esélye nem lesz a Csodáknak, amik megtörténhetnek. 
Mert nyilván, változhat a rendszer és maga az ember is, de ritkán történik ez egyik napról a másikra. És így idő, idő, idő... és mérhetetlen sok türelem, ami szükségeltetik ennek megéléséhez. 

S életemben így az egyik fő kérdés, hogy "mit tehetek és mi lehetek ahhoz éppen, hogy generátora lehessek a pozitív irányú változásoknak?" Mit vállaljak fel belül és kívül is önmagamból, és mit cselekedjek? Nem elmével keresem a válaszokat - az éberség segít megtalálni ezeket, a sablonokon túlmutatva. 

Sokszor ufónak érzem magamat ezzel a nyitottsággal létezni emberek között, de mivel velem jár ez, elfogadom, újra és újra, ha kell, s megyek, haladok tovább így - nyitottan a világra, másokra, életekre, érzelmekre, állapotokra... 

Egyik ismerősöm jó néhány évvel ezelőtt mesélt egy történetet. 
A nagy családi összejöveteleken mindig ott volt egy fura fazon, az egyik családtag. Legalábbis a család összes tagja szerint fura. Senki nem kereste a társaságát és nem kommunikált vele épp ezért, gúnyosan és cinikusan beszéltek róla, és lenézték Őt. A férfi pedig hallgatagon volt jelen köztük. Nem lázadozott, nem támadta, nem kritizálta Őket. Az egyik családi találkozón az útját kereső, nyitott lélekkel szemlélő fiatal a férfi mellé ült vacsoránál, és beszélgetni kezdtek. És megdöbbent. Mert a férfiban a család legbölcsebb, legszélesebb látókörű tagját ismerte meg, s kiderült, hogy ez volt az, ami miatt nem tudták a többiek elfogadni és igazán befogadni Őt. Ez volt az Ő "furasága". A férfi elmesélte Neki, hogy nem haragszik a családtagokra, elfogadta a hozzáállásukat, és hogy szép csöndben viszi Ő a saját életét köztük - a maga módján, a maga szemléletmódjával, a maga eszközeivel. 

Időnként végigtekintek az életemen, és amikor a végére érve végigpörög életem filmje, azt látom, hogy akkor fogok jó érzésekkel távozni, ha azt nyugtázhatom, hogy sok-sok béketeremtődést, elfogadást, megértést, feloldódást, másokat is emelő belső és külső változást vittem a világba, s azokba a közegekbe, amelyekben megfordultam. 

Azonban a film vége még messze van, úgy hiszem, s a földi utazás még sokáig folytatódik. 
Addig is egy szó kísér, ami sokat kattog bennem az utóbbi napokban: 
"Világbéke".

Az én világomban mindenképpen. 

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -

/Kép forrása: www.pexels.com/