Megbékélés

2020.01.19

Ott, Akkor, a Pillanatban talán életemben először éreztem, hogy "Minden Rendben és Jól van úgy, ahogyan éppen Van". Lehulltak rólam az addigi háborúk páncéljai, és helyükre végtelen Béke költözött. Széppé lett a Jelen, s a Múlt minden történésével, és az Elfogadás mélysége új arcot öltött számomra. 

Ezzel együtt másvalami is tovább tisztult bennem: az Öntisztelet és Önszeretet. Mert a páncélok semmibe tűnésével addig meghúzott Határaim váltak oly egyértelművé, hogy szinte kézzelfoghatóvá lett mindannyi, és melléjük újabbak bukkantak fel. S tudtam, nincs tétje annak, hogy érvényesítsem, érvényesülni engedjem a Belőlem megszületettet, mert a belső Iránytűm tökéletesen működik, és bátran hallgathatok rá.

S az Iránytű mindannyiunkban jelen van. Mindannyian magunkkal éljük az életünket, s így mi magunk érezzük és Tudjuk, talán csak mélyen legbelül, hogy honnan hová tartunk, miről szól az egyéni Utazásunk. Rálátása erre senki kívülállónak sincs. Senki nem fogja megmondani a Biztosat, a konkrétat. Csak tesszük egyik pici lépést a másik után, és haladunk - a Nagy Egész részeiként apró embercipőnkben.

S nincs tét, mert mindez Játék. Életünk, Életem Alkotásának szép Játéka, s miért is kellene engednem, hogy bárki elrontsa azt? Miért is kellene megállni, feladni, abbahagyni, nem továbbtáncolni az Örömtáncot, ami Lelkemben létezni tud és belőle felfakadni vágyik?

Mert a Most-omat most élhetem. És MÉG élhetem - és táncolhatom.
A lábaimmal, melyek egyre jobban engedelmeskednek, születő képeimmel, és minden egyes pillanattal, amibe Tettet viszek. S az Igen-ekkel és Nem-ekkel, melyek olyanok, mint hajón a vitorla.

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -

/Kép forrása: www.pexels.com/