Belső Érintés

2020.01.22

Mellettem mécses ég, lángocskája kedves-pajkosan táncol, pont úgy, ahogyan ma a Mondat táncolt bennem egész nap, eljutva lelkem rejtekeibe. "Érdemes volt... - hangzott fel belül újra és újra meghatottságtól ölelten -, érdemes volt megtartanod azt a pici Magot, amelyre mindig is építettél, s hitted, nemhiába hoztad, kaptad, Lett benned valahonnan."
Az Érintés mélységeket kavart fel, s akarva-akaratlan csatázni kezdett bennem a belső Vágy és a pillanatnyi külső hatások - hagytam, hadd legyen ez, nem állítottam meg, csupán figyeltem, hová is vezet el. 
Körülöttem zörgés és kattogás, kusza szavak, emberi rezzenések, s koncentráció, vélemények-ellenvélemények; míg végül elült a csatazaj, s szelíd Mosolyba fordult. 

Öröm járt át... öröm jár át és Hála. Azért, hogy tehetem, cselekedhetem azt, ami mások életébe Jót hoz, s olyat adhat hozzá, amely által Ők épülnek, s egyre többek és többek lesznek, mint addig voltak. 

Szeretem ezt. Mert hiszem, hogy amit megszerzünk, megtanulunk, magunkévá teszünk, az mindörökre velünk marad, kerüljünk bárhová a Létezés nonlineáris Terében s Idejében. Hiszem, hogy mindannyian folyamatos formálódásban vagyunk, s a kicsiny Mozaikok, melyeket egymás életéhez hozzáadunk, előbb-utóbb mind megtalálják helyüket az egyéniben. 

S nagyon jó látni, amikor valaki épül és gyarapszik, erős pontjain még stabilabbá válik, a gyengékben pedig erősödni kezd. Mert az elsőbbség számomra mindig az Életé. A megmaradásé, kiteljesedésé, erősebbé válásé - legyen szó magamról vagy másról. S minden vélt gyengeségben az Erőt látom, a Lehetőséget, mert minden gyengeségnek megéltben ott van az ugyanakkora Erő is. 
Csupán arra vár, hogy felszínre kerüljön és Élővé válhasson. 

Pont mint egy kép. Amely elindul egy vonalból, s végül azzá szüli Önmagát, ami igazán Lenni szeretne. 

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -