Minden...

2020.01.18

Áramlik az Élet, magával hozva hullámvarázsait, arra késztetve, hogy fennmaradjak tetejükön. Magamba ölelni tanulom a Mindent - minden Jót és kevésbé jót, kellemetlent. A Pillanat nem hagy el, nem engedi el a kezem, velem marad ébredéskor, a munkahelyen, a teljesítéshez szükséges pörgés idején, s az ájulásközeli fáradtságban ugyanúgy, mint a Csöndben és alkotásban töltődésben. Újra és újra emlékeztet arra, hogy mindez az Életem része, Hozzá tartozik: hozzám tartozik. Formálhatok bármilyen állapotról bármilyen véleményt, a tényen azonban ez mit sem változtat: Életáramlásban vagyok. Ízekben, hangokban, színek zamatában, mozdulatok és emberi Pillanatok egymást keresztezésében; pajkosan játszó tekintetek, huncut mosolyok találkozásában, suttogásokban, titkok halk megosztásában, melyek nem juthatnak el bárkihez. 

Emberi Életek keringenek és gomolyognak körülöttem, s elnézem Arcukat. Az Utat, melyet magukban rejtenek, s amelynek szeletkéi felvillannak egy-egy pillanattöredékre - elmerengek rajtuk, s mire feleszmélek, már suhannak is tova. 

Minden Élet egyedi, nincs két egyforma, s minden Út más és más, mint ahogyan az is, ahogyan megéljük őket - s ha leveszem az Ítélkezés szemüvegét, Csodákat láthatok. Betekintést kaphatok az Alkotásba, mely a szemem előtt zajlik, s amely Sorsokat formál, talán újfajta jövőt szülve. 

A Mű még nincs készen. Lépésről lépésre épül fel mozaikjaiból, helyenként elrontott, majd kijavított vonalaiból, rákerülő színeiből, lágy ecsetvonásokból. 

Megérkeztek az új fapác-színeim. Örül a szívem. 

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -