Öntisztelet

2020.01.12

"Tisztelem-e magamat és az életemet azzal, ahogyan élek és viszonyulok?" - újabb Kérdést kaptam. 
Jó ideje valami már mélyen feszített, konkrétumom azonban nem volt hozzá. Annyit tudtam csupán, amikor a Nyugalom magába ölelt, hogy "megérkeztem". Megérkeztem oda, ahová vágytam. Belül. Akkor vált tisztává előttem, hogy mennyire visszavágytam abba a világba, annak a hangulatába és légkörébe, amelyben még volt részem: ami a maga nyüzsgésével, kellemes és kellemetlen történéseivel együtt is kedves volt és békés, és nem volt ennyire szüntelenül zizegő, kattogó, pittyegő... állandó-feszült készenléti állapotot követelő. Nem csörgött-zörgött állandóan a telefon, mert évekig még telefon sem volt, nem ment állandóan a televízió készülék, és még szünnapot is tartottak az adáskészítők; volt viszont homokozó, ahol homokvárat lehetett építeni, jóleső kirándulások, hintázás és olvasás, és az intenzív tanulás mellett is sok-sok kikapcsolódás és alkotás. 

Nem rohantunk, nem rohantam ennyire, mint amit jelenleg a világ megkövetel. Mégis minden fontos belefért a napba, és meg lett csinálva és el lett intézve. Rádöbbentem, nem tudok a világ elvárt tempójával lépést tartani, és nem is akarok. Mert nekem ez nem esik jól. Nem hozzáad az életemhez, hanem elvesz, elvett belőle, azt a látszatot keltve, hogy "ha rohanok, akkor eljutok valahová", és azt az érzetet keltve, hogy "ha fejvesztve rohanok, akkor fontos vagyok". 

"De MILYEN áron jutnál el "valahová"? És mégis - HOVÁ??? - jöttek az újabb Kérdések. - Megéri ez neked??? TÉNYLEG megéri neked szétzilálnod magadat ahhoz, hogy azt imitáld, hogy Élsz? És TÉNYLEG attól leszel fontos, ha mindenáron széthajtod magad csak azért, hogy együtt haladj a... mivel is?..." 

Onnantól, attól a Pillanattól nem szaladok, nem rohanok, és nem kergetem a fontosnak levés érzését. Mert magamnak lettem fontos, és az Életem minősége, egy újabb területen. Televíziót 15 éve nem nézek, készülékem sincs (filmek és egyéb számomra érdekes információk elérhetők az interneten), naponta lecsatlakoztatom az internetről a telefont, csak akkor csatlakoztatom újra, amikor valóban szükséges, és a számomra minőségi élet újabb lépéseként szombatonként telefonmentes napot tartok. 

Kedvelem a technológiai fejlődést, és élek is az általa született eszközökkel, sőt... szívesen és örömmel használom ezeket és élvezem az előnyeiket, azonban ne az eszközök irányítsák az életemet, azok maradjanak csak segítők, amik be- és kikapcsolhatók. 
A legfontosabb híreket az interneten is elolvashatom, amikor éppen szeretném elolvasni azokat, vagy ha nem, akkor megtudom őket a boltban sorban állás közben, vagy a buszon-vonaton utazva. :-) 

És tudom, hogy az a régi világ elmúlt és nem tér vissza, és az új másmilyen, szeletkéket azonban megtartok magamnak és beépítem a mindennapjaimba, mert abból tudok töltekezni, attól tudok jobban és jól lenni. Attól a meghittségtől, amit az magában hordoz, az egyszerűségtől és letisztultságtól, ami átszövi, és a melegségtől, amit így áraszt. 
Retro vagyok. És boldogan vállalom. 

És hogy így Élve "hová juthatok el"? Kíváncsian figyelem. 

- Ragyogd be a Most-odat, mert MÉG teheted... -