Timár József

2021.01.11

    Feltolulnak bennem az érzelmek, ahogyan a szavakat keresem, Timár Józsefre sem tudok száraz szívvel gondolni. Nekem Ő a "nagy melegség", "a lágyan simogató bura", s ugyanakkor mennyi-mennyi minden még, ami sok esetben túl van a betűkön és suta, sablonnak ható kifejezéseken. 
Határtalanul áradó, bilincsbe nem verhető lénye a múlt ködét szétfoszlatva is tisztán átáramlik a most-ba, és teret kér a létezésem jelenében. 
A Róla íródott életrajzi könyvet másodszorra sem tudtam könnyek nélkül végigolvasni. Igaz, Demeter Imre oly szépen, szeretettel ír Timár Józsefről, a művészről és az emberről egyaránt, hogy az sem hagyja érintetlenül a lelkem. 

    Szó szerint: iszom magamba Timár József lényét. Van benne valami, amivel betelni nem tudok, s nem rajongás ez, nem az. Talán a nyerseségében is szívéből fakadó őszintesége, vagy a benne folyton születő nagy belső áramlatok letisztultan-ragyogón megnyilvánuló szélsőségei és színei, játékos fodrai... - megfogalmazni próbálom önmagam számára, mi lehet. 
Vagy talán, maga a "játék". A Játék. Aki és ami Ő maga, akár színpadon, akár magánéletben, és minden élethelyzetében. S hogy a "Játék" maga lehet-e földi szerep?... végül is, miért ne lehetne?

S talán humanizmusa és mély érzelműsége is a Játék-szerep része, s a szereplő apró mozzanatai és jelleme oly magukkal ragadók. Nem találtam lineárisan használható, a konkrétat kellően megfogalmazó szót erre sem, ezért engedjék meg, hogy egy párbeszédet hívjak segítségül ehhez: 

"... 1957 őszén Otto Frankot alakította az Anna Frank naplója megrendítően szép előadásában. ... Igen sok levelet kapott erről a szerepéről. Sohasem mutatott dicsérő-rajongó leveleket; ezek közül néhányat egy alkalommal mégis átadott nekem, olvassam el. 

- Én úgy hívom ezeket, hogy "szíverősítő", "hitvisszaadó" levelek... Nem a himnikus jelzők miatt, hidd el. De, mert rádöbbentenek: milyen felelősség színpadon (vagy bármilyen nyilvános fórumon) megszólalni. Még ha nem a magad szövegét mondod is, és tolmács vagy csupán, de nem mindegy, hogyan tolmácsolsz! Szóval, az ilyen levelek zavarba hoznak, megrendítenek a sorok mögött ágaskodó tragédiák, tudod, ilyenkor szoktam ironikus vagy cinikus poénokat mondani, mert nem akarom, hogy lássák: elérzékenyültem. 

Szipogva olvastam a leveleket. Timár közben megjegyezte: 

- Látom, neked se ártana most egy jó, vaskosan cinikus poén! Ezt csak azért kellett megmondanom, mert elérzékenyültem attól, hogy elérzékenyültél... De hát ezek a levelek... No, ne félj, nem önmagamtól hatódtam meg!" 

    Ő segít nekem megtanulni igazán játszani, s más szemmel tekinteni a materiális létre, az eddig abban megéltekre és mindarra, ami benne foglaltathat földi utazásom során. Segít felszínre kerülnie és egyre teljesebben megmutatkoznia annak, hogy "mindez - Játék!" S "ne vedd túl komolyan, de legyél hiteles a szerepedben; legyél hiteles a szerepedben, de ne vedd túlságosan komolyan! - csak játssz örömmel, derűvel, könnyedén! Olykor boldogat, máskor szomorút. Néha dühöset, néha pedig őszintén megbocsátót. Olykor bizonytalant, máskor teljesen bizonyosat... Néha lázadót, s néha a bölcsesség békés szemével rátekintőt... - csak játssz!!! És élvezd a játékot s a szerepet!" 

Játszom hát... 


/Képek forrásai: Színészkönyvtár
 Irodalmi forrás: Demeter Imre: Köszönöm a tüzet... - Timár József élete; Gondolat Kiadó, Budapest, 1971./